Változó korunkban a régiségek rendkívül népszerűek lettek. Mintha az eldobható dolgokat kedvelő fogyasztói társadalom egyszer csak felismerte volna a
kézműves mesterek, készítette tárgyak értékét. Így nem csoda, hogy egyre többen inkább felújítják, régi kedvelt, kényelmes bútoraikat, mint hogy újat vennének.
A felújítás folyamatát képezi a bútor fa részének javítása mellett, az ülőfelület újrakárpitozása is. Ezzel a művelettel újjá varázsolható bármely elhasznált,
öreg,de szívünkhöz nőtt bútor.
A kárpitozás, mint mesterség a reneszánsz idején alakult ki, majd nyert teret magának, ahogy az emberek egyre szívesebben ültek kényelmes kárpitozott üléseken, párnákon,
mint faládákon (székeken. A barokk idején aztán a párnázott fabútorokat, felváltották a teljesen kárpitozott ülő és –fekvőbútorok, és kialakultak a garnitúrák, amelyek a
mai napig használatosak.
A kárpitozás igazi virágkorát a biedermeier-ben élte, amikor is Georg Junigl 1822-ben szabadalmaztatott egy eljárást, „mellyel tökéletesíti a használatban lévő
bútorkárpitozást, a kender saját kezű előkészítésével, és vasrugók felhasználásával a kárpit olyan rugalmas lesz, hogy egyenértékűvé válik a lószőrpárnázással.” Junigl
vasrugójának szabadalmával a kárpitozott bútorok divatosabbá, és keresettebbé váltak. Egyre több polgári család lakásában jelentek meg kanapék, ülőbútorok, melyek nagy
lehetőséget nyújtottak a kárpitosmesterek képességeinek bemutatására, és kibontakoztatására. Eleinte a csak az ülőfelület kárpitozása terjedt el, majd olyan kanapék is
készültek melyeknél a kárpitosmunka háttérbe szorította az asztalosmunkát, sőt végül némelynél annyira eltűnt, hogy a bútoron szinte már nem lehetett fát látni.
A kárpitos mesterség ezzel teret hódított magának.
A biedermeier újításai, és találmányai a kárpitozásban egészen az 1960-70-es évekig voltak használatosak a bútorgyártásban. Ekkor a tűzőgép, és a laticel megjelenésével,
egy új bútorkészítési mód terjedt el. Az eddig használt afrik, és lószőr helyett a gyorsabb munkavégzés érdekében a kárpitosok szivaccsal készítették el a bútorokat.
A régi technológia azonban a mai napig fennmaradt. Az antik bútorok restaurálásához a kárpitos manapság is a régen bevált anyagokat használja. Hiába a modern, olcsóbb
eljárás a kárpitosmester munkájának korhűnek kell lennie. Ismernie kell a hagyományos, és a modern eljárásokat is, hogy minden bútort a megfelelő módon, hozzáértéssel
készíthessen el, varázsolhasson újjá. Így meglátásunk szerint egy kézműves kárpitos munka gyakran felér egy iparművészeti alkotással is.
Kárpitnak (kárpitozásnak) eredetileg a sátrak borítására, ajtónyílás vagy ablak elfedésére használt szőnyegeket, függönyöket nevezték. Később a falak, nyílások,
borítására nemcsak ezeket, hanem selymeket, brokátokat, mintásan szőtt pamutszöveteket is felhasználtak, de más textíliákkal le is takarták és bevonták az ülő - és
fekvőalkalmatosságokat. Az újabb történelmi időben a falak bevonására már nem ezeket az anyagokat, hanem mind gyakrabban papírkárpitot (tapétát) használnak.
A kárpitozás fogalma az idők folyamán így távolodott el a tapétázástól, s ma már a díszítő (dekorálási) munkákon kívül szinte kizárólag a bútorok megmunkálását jelenti.
A kárpitosmunkához nélkülözhetetlen a művészi ízlés, formázó- és rajzkészség. Ezen kívül azonban a kárpitosnak igen sokféle anyag sajátosságait kell jól ismernie, hogy ne
csak szemet gyönyörködtető, hanem jó, a mindennapi használatban kényelmes ülő - és fekvőbútorok kerüljenek ki a keze alól. A jó bútor tartós kivitele, nemes vonalai,
könnyű kezelhetősége, a felhasznált bútorszövetek színharmóniája ñ mindez a kárpitos tehetségétől, ötletességétől, tudásától függ. A kárpitos szakma külföldi hagyományokon
épült fel. Az 1900-as években a munkások többsége tanoncidejük letöltése után külföldre kényszerült. Legtöbbjük Franciaországban, Angliában, Ausztriában, Németországban
dolgozott, és képezte magát tovább. Magyarországon alig volt számottevő ipar, ezért az arisztokrácia, plutokrácia, de a gazdag polgárok is külföldről hozatták
kárpitozott bútoraikat. Az első világháborút közvetlenül megelőzően és utána azonban már jelentős magyar kárpitos generáció nőtt fel, amelynek munkája felvehette a
versenyt a külfölddel. A magyar kárpitosipart a megbízható szakmunka, a bútorok gondos, művészi és ipari kivitelezése jellemezte.
Több száz szövetmintából választhat, amennyiben bizonytalan, természetesen segítek az Ön igényeinek, lakása stílusához illő legmegfelelőbb és legtartósabb szövet kiválasztásában. A kiválasztott szövet szükséges mennyiségének meghatározását, beszerzését a lehető leggazdaságosabb áron, díjtalanul vállalom.
A régi szövet lebontásakor a bútor szerkezeti sérülését tapasztalom, (merevítő léc, rugó, vagy egyéb szerkezeti elem törése, szakadása) annak szakszerű javítását elvégzem, a sérült elemet kicserélem.
Az általam végzett munkákra 6 hónap garanciát vállalok, ami a tényleges kárpitosipari tevékenységre (varrás, díszítés,stb.) vonatkozik. A bútor használata során történő fizikai sérülésekre, (pl.: kiszakadás, kivágás, szennyeződés) a garancia nem vonatkozik.
A kárpitozás tisztítása a legtöbb anyagnál különös körültekintést igényel. A tisztítás módja, és a használható vegyi anyagok fajtája a szövet típusától függ, amelyhez szívesen adok tanácsot Önnek.
A bútorának oda-vissza szállítását, előre egyeztetett időpontban személyesen végzem, ebbe beletartozik a lakásán történő szét, illetve összeszerelés is.